Napok óta azon gondolkodom, hogy szabad-e lecsó receptet feltenni a blogra. Egyrészt azért, mert alap dolog. Másrészt azért, mert erőteljesen megoszlanak a vélemények arról, hogy MILYEN EGY JÓ LECSÓ? Ez a magyaroknak az egyik legkényesebb témája. Valóságos nemzeti ügy. Azt hiszem, hogy erről nem mernék vitát nyitni senkivel, vagy ha igen, akkor az, hosszú órákon át tartana. A mi baráti körünkben is kényes téma, ezért úgy hidaljuk át, hogy mindenki megeszi szó nélkül a másik lecsóját. És dicséri akkor is, ha neki teljesen más képe van egy jó lecsóról. Nem túlzás ebben a témában azt mondani, hogy ahány ház, annyi lecsó létezik. És mindenki a magáéra esküszik. Én is. Merthogy az enyém a legjobb! 🙂 🙂 🙂
Régebben olvastam egy cikket, amelyikben azt ecsetelték, hogy egy jó lecsóhoz az sem mindegy, hogy hogyan vágjuk a paprikát. 🙂 Ezt azért enyhe túlzásnak érzem, de szívesen megosztom Veletek, az én lecsóm alapszabályait (ja, amúgy a paprikát hosszában félbevágom, kiszedem a magházát, és utána kb. egy cm-es csíkokra szeletelem):
- Friss lecsót akkor kezdek el főzni, amikor megjelennek a piacon a nagy, húsos szabadföldi paradicsomok és az érett lecsópaprikák. A téli üvegházas paprikából, paradicsomból nem lesz finom (télire fagyasztok le külön paradicsomot és paprikát, akkor abból főzöm).
- Szeretek kifejezetten beletenni már narancssárgára vagy pirosra érett paprikát, és az sem baj, ha kicsit fonnyadt, sőt.
- A paradicsom és a paprika mennyisége ugyanannyi – igen tudom, most sokan visítanak, hogy ők nem szeretik paradicsomosan. Mi igen.
- A hagyma mennyiség a paprika súlyának a fele.
- A paradicsomot mindig meghámozom. Nem szeretem, ha a héja pöndörödik a nyelvemen.
- A lecsóhoz soha nem használok olajat (olívát sem), csak zsírt, még jobb, ha szalonnából frissen olvasztom.
- Teszek bele pirospaprikát (pici csípőset is).
- Nem teszek bele fokhagymát.
- Sokáig főzöm, mert nem szeretjük, ha a paprika kemény, ropogós, hanem úgy, ha szottyos.
- Mindig főzök bele kolbászt.
- Fedő nélkül főzőm, hogy ne legyen sok leve.
Ha már kész a lecsónk, az sem mindegy, hogyan esszük:
- tojással,
- magában kenyérrel vagy anélkül,
- rizzsel,
- tarhonyával,
- virslivel,
- nokedlival,
- tejföllel,
- nokedlival és tejföllel (lásd a képen),
- tojással és nokedlival.
Nekem az egyik kedvencem a nokedlis-tejfölös verzió gyerekkorom óta. Anyukám mondta, hogy ahonnan ő származik (Heves megye), nagyon sokszor ették így. Csak nokedlival is isteni (mondjuk én a nokedlit magában is imádom), de ha megcsorgatjuk tejföllel, kap egy kis paprikás csirke szaft beütést. Nagyon-nagyon finom. A gyerekeim is imádják így. Az ő továbbfejlesztett változatuk az, amikor a maradék nokedlit serpenyőben megmelegítik együtt a lecsóval, és utána ütnek rá tojást.
Na és mit iszunk a lecsóhoz? Én kifejezettem szeretem mellé a kevésbé testes vörösborokat, mint a kadarka vagy a siller. Vagy egy testesebb rosét. Vagy egy jó fröccsöt. De ha csak sör van otthon, az is jöhet!
Na megyek, főzök egy jó lecsót, mert nagyon éhes lettem!