Szerencsésnek mondhatom magam. Hosszú-hosszú évek óta nagy baráti társasággal vagyok körülvéve. Évről-évre alakítottuk ki a hagyományainkat: együtt nyaralás, Karácsonyozás, szilvás és sárgabarackos gombóc evés, és így tovább. Azt már ki sem tudjuk számolni, hogy pontosan mióta, de legalább 15 éve tartjuk a Márton-napi libaünnep-et is. Ez a hagyományunk egy jó hírnévvel bíró étteremben elfogyasztott rossz, viszont drága libavacsorának köszönhető. Akkor, és ott elhatároztuk, hogy ezentúl saját magunknak rendezzük meg, a saját Márton-napi lakománkat. Fele költség, dupla élvezet. Persze ehhez kell a sok eltökélt, főzni, és enni szerető, és egymást szerető szülő és gyerek. A helyszín (valamelyikünk lakása) évről-évre cserélődik, az ételeket összedobjuk. Nem kevés emberről beszélek: 7 család, 25-30 fő, attól függően, hogy a már időközben felnőtté cseperedett gyermekeink ráérnek-e vagy sem. Azóta minden évben magunk között megköszönjük annak a bizonyos étteremnek, hogy milyen jót tett velünk!