A gasztro kalandozás a Balaton-felvidéken másnap is folytatódott. Most Balatoncsicsó felé indultunk, majd fel Szentjakabfára. A falun keresztültekerve haladtunk felfele a szőlőültetvények mellett. Csodálatos volt a panoráma visszafelé tekintve. Megtaláltuk a piros turistautat, és szépen begurultunk Mencshelyre. Körbekarikáztuk mindhárom templomát, majd tovább a piros jelzésen, a Kossuth-kilátó felé haladva elindultunk Dörgicsére. Jobb kéz felé végig előttünk a Badacsony, és a „szomszédjai”, és a víz! Körbetekertük a Halom-hegyet, megérkeztünk Dörgicsére, ahol igen sok német tulajdonú ház van, így kicsit „sterillé” változott az elmúlt években az utcakép, de azért szép. A Pántlika Pincészet udvarán ugyanez érezhető, de egy hosszúlépés „nagy duzzogva” itt is elfogyasztható. 🙂 Ebédre „kencéket” kértünk: aszalt paradicsomosat és zöldfűszeres kecskesajtosat. Mindkettő kifejezetten finom, de a paradicsomos az egyenesen isteni! A kiszolgálás nagyon kedves.
Az udvarnak az a baja itt is – ugyanúgy, mint a Mi a Kőben – hogy csak vászon árnyékolók vannak, igazi fedett terasz nem épült. A szusszanás után átgurultunk a templomromhoz és bekaptunk egy-egy finom levendulás csokit a Dörgicsei Levendula Major bioboltjában, majd a panoráma biciklis út kék jelzésén folytattuk az utat a dűlők és szántóföldek között.
Az előző napi vihar miatt csak néhány helyen kellett tolnunk a bicajt, alapvetően jól járható volt. Végül kiérkeztünk Szentantalfa és Balatoncsicsó közé, ahol már tábla jelezte a Szent Balázs templomromot. Szépen művelt kertek, és szőlők között tekertünk, és a végén gyönyörű látvány fogadott. A XII-XIII. században épült templomnak egészen sok része épen megmaradt, és csodálatos panoráma nyílik a Nivegy-völgyre, és a Balatonra. A bejáratát két hatalmas fügefa őrzi, alatta kispad, ahonnan csak bámul ki a fejéből az ember.
A templomromig tökéletes volt a jelzés, utána nyoma veszett mindennek. Azért belőttük hazáig az irányt, árkon-bokron és szőlőn keresztül végül is megérkeztünk.
Vacsorára kitaláltuk, hogy átmegyünk Vászolyra a szintén újonnan nyitott Zománc Bisztrócskába. Ez a hely is „rendesen” bekerült a Balaton körüli sztárolt újonnan nyílt éttermek közé. Mikor megérkeztünk, akkor esett le, hogy ez a régi falusi vászolyi kocsma, ahol pár évvel ezelőtt még söröztünk/fröccsöztünk a biciklitúránk alatt, és a mellette levő mini Coop üzletből megvettük az összes sportszeletet. Most pedig egy kicsit retrós, vidám hangulatú étterem várja a vendégeket. Nem foglaltunk asztalt, de mázlink volt, mert volt hely a teraszon, bár inkább bentre szerettünk volna ülni a hideg szél miatt, de kaptunk plédeket. Telt ház volt, illetve foglalások, de a két tulajdonosnak Jónás Györgynek és Szőke Zsoltnak ez nem okozott gondot. Mindenkihez volt egy jó szavuk, sőt, még a szomszéd asztalnál ülő három család gyerekseregét is simán kezelték 🙂 . Étlap, ahogy mostanában trendi: kézzel írt, helyi, és szezonális alapanyagokból, egyszerű ételek. Mivel elég hűvös volt, mindketten betűtésztás, gouda sajtos paradicsomlevessel indítottunk. A hely nevéhez illően zománcos láboskában érkezett a forró leves. Az adag nagy, és abszolút hagyományos, édes ízvilág, ahogy gyerekkoromban szerettem. Nem friss paradicsomból készült, hanem sűrítményből. Ezért 1.300 Ft-ot elkérni (akárhogyan is szépítjük a dolgot) sok. Az étlapon mindhárom leves ilyen árban volt, függetlenül attól, hogy miből készül. Viszont pozitívum, hogy a főételek árának egyike sem megy 3.000 Ft fölé. Következett a kacsapástétom körtekompóttal. Körte csak mutatóban volt egy negyed, de volt azonban mellette finom házi minibriós, és külön friss bagette. A pástétom finom, krémes volt, a hagyma kicsit dominált benne. A főételem párolt marhaszelet meggymártással, tört burgonyával. A marha vajpuha (nem úgy, mint tegnap a Neked főztem-ben), a meggymártásban kicsit sok volt a szegfűszeg, így a gyümölcs ízét elnyomta. De alapvetően rendben volt. Jónás úr felszólított minket, hogy meg kell, hogy kóstoljuk a kávétortáját, mert azt ő személyesen készíti. Kinézetre retrós, vajas kávétortának tűnt, de az íze, az nem olyan volt! Tejszínes kávékrém, és egy kis vékony ropogós mogyorós crocant réteg alulra belecsempészve. Mellé házi tejszínhab, 5*.
Örültünk a kifejezetten kedves, és közvetlen kiszolgálásnak, nem véletlenül nem bízták tanulókra az ügyet. Látszik, hogy az uraknak a szíve-lelke benne van a dologban. De ennek ellenére úgy éreztem, hogy a hely még billeg a zománc és a bisztró feeling között, és emiatt kicsit modoros. Kívánom, hogy megtalálják az egyensúlyt!
A Zsókában a háziakkal spontán borozás alakult ki hajnal egy óráig, így a harmadik nap a reggeli kicsit csúszott. Utána autóba szálltunk, hogy feltankoljunk a környék sajtjaiból és boraiból. Az óbudavári kecskesajtos volt az első állomás. A sajtoknak csak egy baja van, hogy nagyon gyorsan fogynak. 🙂 Hoztunk érett tehénsajtot, közepesen érett, és érett kecskesajtot, lágy kecskesajtból golyókat, dióba, borsba, petrezselyembe forgatva. Autóval még tettünk egy kört Mencshely – Vigántpetend – Kapolcs – Mindszentkálla- Szentbékkálla – Köveskál felé. Elszomorító volt a parlagfű mezők látványa.
Köveskál szélén „beleszaladtunk” a Pálffy pincészet szép épületébe. Mivel az elmúlt napokban többször is ittuk a boraikat, tudtuk, hogy nem tévedhetünk nagyot velük, így pár üveg landolt a kocsi hátuljában. Sőt, vettünk egy üveg díjnyertes pezsgőt is, amit még este megittunk, nem csak a jól sikerült utunkra koccintva!
