Tarte Tatin

Az egyik őszi/téli kedvencem a Tarte Tatin, azaz a kifordított, karamellizált, francia almatorta. Nagyon régi francia recept, ami a Tatin nővérekről kapta a nevét. Állítólag még ma is működik az a fogadó Franciaországban, Orléans-tól nem messze, ahol ők készítették. Persze van hozzá legenda is, hogy kifelejtették az alma alól a tésztát, és utána menteni akarták a menthetőt, így a tetejére rakták, és úgy tették a sütőbe. Mindegy is, hogyan találták ki, de áldani lehet érte a nevüket, annyira finom!

Tarte tatin

Én először indítom jonatánnal a szezont, azután áttérek a körtés verzióra, majd novemberben a birsalmás következik. Láttam belőle olyat, hogy ezt az isteni, vajas linzertésztát helyettesítik leveles tésztával. Ne tegyétek! Köze nem lesz hozzá. A Tarte Tatin tésztája igazi, vajas linzertészta. Nem margarin!

Hozzávalók:

A tésztához:

  • 25 dkg liszt
  • 15 dkg hideg vaj, apró kockákra vágva
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 3 tojás sárgája
  • 1 csipet só

Az almához:

  • 5 dkg vaj
  • 10 dkg cukor
  • 5-6 szem alma meghámozva, nyolcadokra vágva

A tésztához a lisztet, a cukrot, sót és a vajat morzsalékosra dörzsölöm. Hozzáadom a tojássárgákat, és gyors mozdulatokkal sima tésztává összegyúrom, majd letakarva 30 percre a hűtőbe teszem. Amíg pihen, előkészítem az almát: egészben meghámozom, cikkekre szeletelem (hatodok vagy nyolcadok, alma méretétől függően). Egy kerek 26-28 cm-es teflon tortaformában, vagy hőálló tálban megolvasztom a vajat, és a cukrot, majd közepes lángon karamellizálom. Ha már szép barna, a karamellbe belehelyezem körbe az almacikkeket, és még takarék lángon kb. 10 percig hagyom bugyogni az almát a szirupban. Közben a sütőt bekapcsolom 200 fokra. A hűtőből kiveszem a tésztát, és egy sütőpapíron kinyújtom kb. akkorára, mint a sütőformám. Közben biztosan kell lisztezni, mert ragad a sok vaj miatt. Az almát leveszem a tűzről, és a tésztát a papírral együtt ráfordítom az almákra, majd lehúzom a papírt. A tészta szélét körbe lenyomkodom, és beteszem a sütőbe. 200 fokon sütöm 20 percet, majd leveszem a hőfokot 175 fokra, és sütöm még 20 percig. Kiveszem a sütőből, kb. 5-10 percet hagyom hűlni. Utána a szélét fellazítom egy késsel, a formára ráteszek egy nagyobb tányért/tálat, és gyorsan megfordítom. Ha kicsit elcsúsznak az almák, akkor megigazítom. Ne ijedjetek meg, ha nem lesz tökéletes, vagy félrecsúszik, vagy lefolyik. Langyosan, hidegen, vanília fagyival vagy anélkül, az egyik legfinomabb süti, akárhogyan is néz ki, biztosan elfogy! 🙂

Ötlet:

Ahogy már említettem körtével és birsalmával is isteni!

blog2016-09-13-15-58-48

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .