Szegfűgombás melegszendvics

Egyik kedvencem a szegfűgomba, isteni illatos. Most a sok eső és aránylag meleg miatt megjelent a piacon, de szeptemberben is gyakran előfordul. Az illata miatt szinte lehetetlen más gombafajtával összetéveszteni, bátran vehetitek, persze azért csak gombaszakértő által bevizsgált helyen. Lehet tojásba és levesbe is tenni, de paprikásnak is finom. Ha hozzájutok, leggyakrabban ezt a finom és szuper gyors szegfűgombás melegszendvicset készítem el vacsorára belőle:

2016-05-11-20-55-36

Hozzávalók 8 szelet kenyérhez:

  • 20 dkg szegfűgomba
  • 1 ek. olívaolaj
  • fél csokor petrezselyem apróra vágva
  • só, bors
  • 5 dkg durvára reszelt parmezán

A sütőt felmelegítem 220 fokra. A gombát megtisztítom, kicsit leöblítem, de nem áztatom. Leitatom róla a nedvességet, és olívaolajon, fedő nélkül, közepes lángon megpárolom. Darálok hozzá frissen borsot és megsózom. Mikor a leve elpárolog (kb. 8-10 perc), rászórom az apróra vágott petrezselymet. Közben kenyeret vágok (baguette vagy ciabatta tökéletes), és vékonyan megkenem vajjal. Mikor a gomba kész, ráhalmozom a megkent kenyérszeletekre, megszórom a reszelt parmezánnal és beteszem a sütő grillfokozatára néhány percre. Sütéssel együtt 20 perc alatt kész. Mennyei gyors vacsora vagy akár vendégváró előétel. Egy pohár száraz fehérbor jól csúszik utána.

Continue Reading

Házi bodzaital

Blog20160512_100430

Csak friss fogyasztásra készítek bodzaszörpöt, télire nem, mert ahhoz nagyon sok cukor és tartósítószer is kell. Ezt nem kell hígítani, gyakorlatilag rögtön fogyasztható, kevés cukor van benne. Ezért inkább bodzaital a neve.

blog20160509_152712

20160509_154709

Hozzávalók 1 liter vízhez:

  • 4-5 bodzavirág
  • 2 ek. kristálycukor
  • fél citrom karikára vágva
  • 5-6 szem citrompótló

A leszedett bodzavirágot átnézem, bogártalanítom, de nem mosom le, mert azzal lejönne a virágpor is, ami a finom ízét adja. Nagyméretű (5 l-es) befőttes üvegbe vagy nagy fazékba teszem a virágernyőket, hozzáadom a cukrot, citrompótlót, a karikára vágott citromot és 1,5 – 2 napig lefedve állni hagyom, néha közben megkeverem. Utána leszűröm, üvegekbe töltöm és lezárva a hűtőben tárolom. Tíz napig biztosan eláll, bár arra még nem volt példa. 🙂

 

 

Continue Reading

Muszaka krumpli nélkül

2016-04-12-13-21-27

Nálam a muszaka – azaz a rakott padlizsán – nem krumplival készül. Ettem Görögországban krumplival is és anélkül is, szóval nem tudom, hogy melyik az autentikus, de szerintem sokkal finomabb anélkül, próbáljátok ki Ti is így! Nem mondom, hogy a muszaka nem időigényes, de megéri a fáradtságot!

Continue Reading

Spárgakrémleves

A spárgakrémlevest én legtöbbször fehér spárgából készítem, de csinálhatjátok csak zöldből vagy fele fehér – fele zöld arányban is. Nem teszek hozzá semmi lisztet, vagy krumplit, hogy sűrítsem, hanem csak magában készítem pici tejszínnel vagy kókusztejjel (ha ez utóbbit használjátok, akkor ehetik a laktóz érzékenyek és a paleolitok is). Nem pucolom meg a spárgát főzés előtt, hanem főzés után átszűröm, passzírozom.

2016-04-25-13-15-10

Hozzávalók:

  • 1 kg (2 csomag) spárga
  • 1 tk. só
  • 1 kk. cukor (elhagyható)
  • pici bors
  • 0,5 – 1 dl tejszín vagy kókusztej

A spárgát megmosom, a fás végét levágom és kb 2 cm-es csíkokra vágom. Felteszem annyi vízben főni, ami ellepi, hozzáadom a sót és a cukrot. Ez utóbbi kicsit finomítja a spárga fanyar ízét, de el is hagyható. Ha esetleg van készen alaplevetek, abban is főzhetitek. Forrástól számítva kb. 20 percet főzöm. Utána turmixgépben összeturmixolom, majd egy nagyobb lyukú szitán átszűröm, fakanállal kavargatva átpasszírozom. Így nem marad benne a spárga szálas része, és nem lesz zavaró evés közben. Visszateszem a tűzhelyre, beleteszem a tejszínt vagy a kókusztejet és egy pici frissen darált borsot. Ha nagyon sűrű, még teszek hozzá egy kis vizet, és ha kell, még megsózom. Felforralom, és kész. A tányéron korianderrel vagy petrezselyemmel megszórom, de adhattok hozzá pirított kenyérkockát is.

Ha zöld spárgából vagy vegyesen készítem, akkor a zöld spárgák „lándzsáját” levágom, és a tejszínnel/kókusztejjel együtt adom a végén a leveshez. Nagyon szépen mutat.

Continue Reading