Kultúr-fröccs újratöltve

Ismét Rácalmáson töltöttük a szombat estét.  A Jankovich Kúria Kultúr-fröccs programjának vendége – Bihon Győző után – Péterfy Gergely volt. A kitömött barbár című regényét 2015 nyarán, szinte egy ültő helyemben faltam fel a tengerparton. A könyv ugyanebben az évben az év regénye díjat is elnyerte, nem véletlenül. Nagyon örültem, hogy egy ilyen bensőséges környezetben találkozhattunk, és beszélgethettünk Gergellyel. Mesélt nekünk a regény keletkezéséről, a kulisszatitkokról, majd a csodálatos vacsora, finom borok és konyak után, egy hosszú, éjszakába nyúló eszmecserévé “fajult” a program.

Continue Reading

A rácalmási Kultúr-fröccs

A hétvégén ismét bebizonyosodott előttem, hogy a kultúra és a gasztronómia nagyon jól állnak egymásnak.  A rácalmási Jankovich Kúria Wellness Hotel minden hónap második szombatján rendezi meg – már több mint két éve – ezt az igazán hangulatos “szeánszot”. A Kultúr-fröccs első felében a résztvevők egy rosé fröccsel a poharukban élvezhetik a Jankovich Kúria vezetője – Pápista Anikó – és az éppen meginvitált művész beszélgetését. Természetesen az este kötetlen jellegéből adódóan a nézők is belefolyhatnak a csevejbe. A beszélgetést követően az egybegyűltek a művésszel egy asztalnál fogyaszthatnak el egy fantasztikus háromfogásos vacsorát, amit Ruprecht László kreatív séf komponál meg a tányérjukra. A séf úr alkotását nem csak a szezonálisan éppen beszerezhető alapanyagok befolyásolják, hanem az aktuális művész rá gyakorolt hatása is. Gondolatait, asszociációit nemcsak a tányéron, de a kihelyezett menükártyán is megosztja a vendégekkel.

Continue Reading

Biciklis gasztro kirándulás a Dunakanyarban

Vidéki biciklis gasztro kalandozásainkat a Balaton-felvidék után a Dunakanyarban folytattuk. Annak ellenére, hogy Szentendréhez nagyon közel van – vagy talán éppen azért? – évek óta nem jártunk Zebegényben és környékén. Tavasszal az egyik sikeres vállalkozásokat bemutató magazin oldalán találkoztam először a Natura Hill szálláshellyel. Ökológiai szemlélet, fenntartható vendéglátás, energiahatékonyság, geotermikus hőszivattyú. Az étteremben mesterszakács főz a helyi, környékbeli friss alapanyagokból. Rákerestem, minden gyönyörű, minden szép, minden ínycsiklandozó. Egyből elültették a fejemben a bogarat, hogy ezt nekem látnom kell. Így ők lettek a kiindulási pontunk a környék bebarangolásához.

Blog20160803_201642
Látvány alkonyatkor a Natura Hillből

Continue Reading

Első ismerkedésem a molekuláris gasztronómia rejtelmeivel

Blog20160721_185529

Szférikus eper, zeller textúra, ehető homok! Ilyen szavakkal kaptam hírlevelet néhány napja a DinigCity-től. A budapesti Alcazar étterem “avantgárd fine dining, molekuláris konyha 3 fogásos menüjére invitáltak, plusz welcome drink, plusz üdvözlő falat felkiáltással. Elolvastam a választható menüsort, és gondoltam, hogy ezt, ezért az árért (4.690 Ft/fő) ki kell próbálni! Íme, amik közül választhattunk:

Welcome drink:
– Rozé pezsgő szférikus eperrel
A ‘Séf üdvözlete’:
– Sonka, sárgadinnye, vaj és kenyér a mi elképzelésünk szerint
Választható előétel/levesek:
– Kacsamáj bon-bon, fehércsokoládé, cékla, cseresznye, gőzölt briós
– Vörös káposzta gazpacho, pácolt királyrák, vízitorma
– Liba consommé, ropogós töltött libacsomagok
Választható főételek:
– Borjú szűz füstben, baby kukorica quinoa bundában, barbeque,
angol zeller textúrák
– Kacsamell mézes magvakkal, polentás burgonyakrém, szecsuáni meggyhabos tésztafelfújt, barna csiperke
– Lapos hal „osztriga”, királyrák, branzinó, leveles paraj, tengervíz,
ehető homok
Választható desszertek:
– Mézes semifreddo, török mogyoró, vaníliás szivacs, joghurt, eper
– Csokoládé héj, mangó, sárkánygyümölcs, édes morzsa

Continue Reading

Biciklis gasztro kalandozás a Balaton-felvidéken – 2. rész

20160714_144328
Csendélet a Pántlika udvarán
20160714_140957
Látkép Szentjakabfa fölött

A gasztro kalandozás a Balaton-felvidéken másnap is folytatódott. Most Balatoncsicsó felé indultunk, majd fel Szentjakabfára. A falun keresztültekerve haladtunk felfele a szőlőültetvények mellett. Csodálatos volt a panoráma visszafelé tekintve. Megtaláltuk a piros turistautat, és szépen begurultunk Mencshelyre. Körbekarikáztuk mindhárom templomát, majd tovább a piros jelzésen, a Kossuth-kilátó felé haladva elindultunk Dörgicsére. Jobb kéz felé végig előttünk a  Badacsony, és a “szomszédjai”, és a víz! Körbetekertük a Halom-hegyet, megérkeztünk Dörgicsére, ahol igen sok német tulajdonú ház van, így kicsit “sterillé” változott az elmúlt években az utcakép, de azért szép. A Pántlika Pincészet udvarán ugyanez érezhető, de egy hosszúlépés “nagy duzzogva” itt is elfogyasztható. 🙂 Ebédre “kencéket” kértünk: aszalt paradicsomosat és zöldfűszeres kecskesajtosat. Mindkettő kifejezetten finom, de a paradicsomos az egyenesen isteni! A kiszolgálás nagyon kedves.

Continue Reading