Alap curryrecept

Az indiai konyha az egyik kedvencem. Imádom a karakteres ízvilágát. És ami a lényeg, az indiai ételek közül nagyon sok mindent el lehet otthon is könnyen készíteni, ha már beszereztétek hozzá a megfelelő fűszereket. Amit most megosztok veletek az az én igazán egyszerű, alap curryrecept-em, amit Camellia Panjabi – A legjobb curryreceptek Indiából című könyvéből tanultam (szuper a könyv, érdemes beszerezni!). De mi is a curry?  Én úgy tapasztalom, hogy az emberek fejében nagy a fogalomzavar ezzel kapcsolatban. Először is ezeket szeretném tisztázni, mielőtt nekiállunk a főzésnek.

  1. Egyrészt az indiai konyhában a curry egy mártásos ételt jelent, amit sok-sok alkotó és fűszer hozzáadásával főznek, és soha nem sűrítenek liszttel. Az alap sűrítőanyag a hagyma, és a szósz krémesítésére használhatnak kókusztejet, tejszínt, joghurtot.
  2. Másrészt az indiaiak készítenek curry port, ami nem más, mint rengeteg fajta fűszernek a keveréke (római kömény, koriandermag, kurkuma, gyömbér, mustármag, görögszéna, stb). Ezt itthon is lehet kapni, és szintén lehet indiai ételekbe használni.
  3. A harmadik, ami még a köznyelvben él, az a curry növény. Semmi köze az előbbi kettőhöz. Aromás illatú, ezüstös levelű örökzöld növény, szép sárga virággal, de nem alkalmas főzésre. Csak illatozik a kertben, és a leveleiből kivont olajat használják gyógyászati célokra. Én curry növénnyel először Pag szigetén találkoztam évekkel ezelőtt, ahol a házinéni – miután adott nekünk egy tövet – elmagyarázta, hogy attól olyan jellegzetes és finom a Paski sir (pagi sajt), mert a juhok ezt legelik.

Az alábbi képen báránycurryt láttok, de bármilyen húsból (csirke, marha), halból vagy zöldségből is készíthetitek. Természetesen a főzési idő aszerint változik. Köretnek kurkumás rizst készítettem.

Hozzávalók:

  • 70-80 dkg (bárány)hús
  • 2 nagy fej vöröshagyma
  • 5 gerezd fokhagyma
  • kb. 2 cm-es friss gyömbér
  • 2-3 szem friss paradicsom
  • 1 kk. kurkuma
  • 2 tk. római kömény
  • 1 tk. garam massala
  • 1 tk. őrölt koriander
  • 1 tk. csemege pirospaprika
  • 1 friss chili vagy 1 kk. csípős pirospaprika ízlés szerint
  • 1,5 dl olívaolaj vagy ghí (tisztított vaj, bioboltokban beszerezhető)

Körethez:

  • 1 bögre basmati rizs
  • 1 kk. kurkuma
  • a tálaláshoz: apróra vágott koriander

A húst/zöldséget apró kockákra vágom, a vöröshagymát lereszelem, vagy apróra vágom. Megpucolom és lereszelem a friss gyömbért, a fokhagymát összepréselem.

Elkészítem az alapcurryt: egy vastag falú serpenyőben felhevítem az olajat, vagy a ghít. Hozzáadom a lereszelt vöröshagymát és kb. 15 perc alatt, gyakran kevergetve aranybarnára pirítom, vigyázok, hogy ne égjen oda. Utána hozzáadom a fokhagymát, a reszelt gyömbért, és kavargatva tovább pirítom egy percet. Mehet bele az őrölt koriander és a kurkuma, majd megint egy perc kevergetés. Utána jön a garam masala (amúgy ez is egy fűszerkeverék, ugyanúgy, mint a curry por), a pirospaprika és a római kömény. Még egy percet pirítom, majd felöntöm 2 dl vízzel. Beledobom a felkockázott paradicsomot, és a chili paprikát, majd hagyom 5 percig rotyogni. Ez az én alap currymártásom. Itt kell eldönteni, hogy milyen hús vagy zöldség kerül bele. Jelen esetben bárány. Szóval hozzáteszem a húst, és még 2,5 dl vizet. Összeforralom, és lassú tűzöm kb. másfél órát főzöm, addig, amíg a hús puha nem lesz. Marhának kb. ugyanennyi idő kell, ha csirkéből csináljátok annak elég fél óra, halnak, zöldségnek még kevesebb. Zöldséges currybe nagyon finom a broccoli, kápia, sütőtök. Egy a lényeg, hogy ne főzzétek teljesen puhára a zöldségeket, kicsit maradjanak roppanósak.

Közben elkészítem a rizst: 5 bögre vizet felforralok, beleteszek 3 tk. sót. Ha forr, hozzáöntöm az egy bögre rizst, és kb. 10 perc alatt puhára főzöm. Közben egy hőálló tálban pici zsírra vagy olajra teszek 1 kk. kurkumát, és elkavarom. Ha megfő a rizs leszűröm, és rádobom a kurkumás olajra, villával fellazítva összekeverem. Tányérra szedek egy adag rizs és egy adag curryt. Megszórom apróra vágott friss korianderrel.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..